történt valami. velem. azt hiszem, megszállott lettem. de hogyan? ez annyira nem jellemző rám. a megszállottság mindig egyfajta menekülés valamiből, vagy valami elől.
még rá kell jönnöm, hogy miért menekülök. ha menekülök egyáltalán. van valami. azt hiszem, hogy üres vagyok. tökéletesen elvagyok a megszállottságomban, aztán meg magamban, és nem történik semmi. és valójában csak telnek a napok egymás után, és bedarál a monotonitás, de ha belegondolok, akkor mégsem az. egy idő után azt veszem észre, hogy megint elment egy csomó idő, és nem tudom mi történt.
van, aki szerint ez a vesszőparipám. az idő. igen, ez egy érzékeny pontom. főleg mostanság, ahogy így a negyven felé közeledek szépen lassan, vagy már inkább gyorsan.
de ezen már túlléptem belül a lelkemben. ami nem hagy nyugodni az inkább az, hogy valahogy sokkal inkább jelen akarok lenni, hogy ne történjen az, hogy évek csak úgy elrepülnek, és egyszer már csak öt évvel később van, és nem tudom, hogy közben mi történt.
és miközben ezt szeretném, mégis megszállott lettem, és hagyom, hogy a jelen csak úgy kiperegjen az ujjaim közül. mindegy. most talán ez a jó. így a jó. talán.
