Újra itt vagyok, eltelt pár év.
Azóta sok minden történt velem, elmesélem hamarosan.
Ahogy olvasgattam a korábbi irományaimat, gondolatrohamaimat, visszakerültem oda, ahol akkor voltam. Azaz hogy mégsem teljesen, mivel 3-4 év tapasztalásaival lettem több. Amikor elkezdtem írni a blogot, 39 voltam, majdnem negyven. Hát, túléltem, túl vagyok rajta, megtörtént, nem haltam bele. Eljött a NEGYVEN, és maholnap 44 leszek.
Van egy viharosnak indult, de már lassan lecsendesedő, harmonikusnak mondható kapcsolatom. Jeeee! 😎 Majd töltök fel róla fotót is, ha érdekel bárkit. (muszáj azt gondolnom, hogy valaki olvassa amit írok.)
Megvolt a negyven, és nem sokkal később jött Ő. A megismerkedésünk körülményében - azt gondolnám - nem volt semmi különös, egész átlagos sztori. De az egésznek az aurája!!! Az egészen földöntúli volt. Ott és akkor azonnal szerelembe estünk.
Egy szórakozóhelyen voltam, egyedül. Az este elég furcsán alakult, úgy gondolom, minden ami történt, efelé a találkozás felé vezetett valójában, és az összes többi esemény csak felvezetés volt, ahhoz kellett, hogy a végén ott legyek a csúcson. Szóval egyedül maradtam a helyen, és kimentem levegőzni (vagy inkább cigarettázni) az udvarra. Csak érdekességképpen jegyzem meg a dátumot, 2014. április 13. Nem volt túl jó idő, de mégis jól esett kimenni, kiszellőztetni a fejemet.
Szóval kimentem az udvarra, a kezemben volt egy cigaretta, amit épp készültem meggyújtani, amikor egy csöppet sem kedves férfi hang megkérdezte, hogy "mér cigizel?" Jó kis csajozós duma, ugye?
A hang gazdája egy magas, majdnem kopaszra nyírt fejű fiatalember volt, csillogó szemekkel. És akkor valahogy elkezdtünk beszélgetni, valószínűleg a cigizésről, már nem emlékszem pontosan...bevallom, ittam párat már az este folyamán. Persze nem voltam részeg, inkább csak spicces.
Néhány mondatváltás után elindultam, hogy visszamegyek a táncolós helyre, gondolom közben elszívtam a cigit is. Ahogy visszaértem, pont szünetet tartottak, így jobb híján újra kimentem az udvarra, és egyből megéreztem magamon a srác tekintetét. Azt hiszem, itt dőlt el a sorsom. Hehe. Újra elkezdtünk beszélgetni, és egyszer csak egy burok épült körénk, és csak mondtuk, és mondtuk, és szóba jött a gyerek kérdés, már nem tudom hogy. Ő azt mondta, hogy nagyon szeretne, mondtam én is, és ettől teljesen beindultunk, és akkor szó szót követett, és én odaadtam neki a gyűrűmet. A szögletes gyűrűt. Így utólag el sem hiszem. Ott, akkor ez a gesztus felért egy vallomással. Ő nekem adta az ezüst karkötőjét - ami azóta már sajna nincs meg - de az majdnem leesett a kezemről, ezért visszaadtam neki.
Hát így történt. Attól az estétől kezdve együtt voltunk. 2 és fél évig.
Most ennyi, hamarosan folytatom életünk történetét.
Jó újra itt lenni.
