rögeszme

ma eszembe jutott egy időszak, amikor megszállott voltam. vagy inkább rögeszmés. amikor fejembe vettem valamit, és foggal-körömmel ragaszkodtam hozzá, még akkor is, amikor az eszemmel tudtam, hogy értelmetlen. igen, talán ez a kulcsa a rögeszmének. belefészkeli az agyadba magát egy gondolat, amitől nem tudsz szabadulni, még akkor sem, amikor pedig tudod, hogy ez nem a valóság. fantasztikus lény az ember. vagyis inkább a feje. ami ott történik. az agyban. mostanság azt szoktam mondani, hogyha újra születnék, agykutató lennék. minden benne van ebben, ami érdekel az életben. az ember, az összefüggések, a miértek, stb. minden ott van a fejemben, ami érdekel az életben. vicces. és elég rosszul is hangzik. persze, érzékelem a külvilágot, sőt. néha túlságosan is. de néha a testemben is kellene élnem, nem csak a fejemben. igaz-e? igaz. 

nem véletlen az sem, hogy mindig is olyan embert kerestem magamnak, akinek az agya hasonlóan működik az enyémhez. vagy ha nem, akkor pedig olyan érdekesen másképp, hogy az már figyelemreméltó. milyen lenne felfedezni egy módszert, hogy megnyissuk az agyunkat? nem olyat, mint az agykontroll, hanem ami sokkal egyszerűbb. olyan lenne, mint amikor beveszel egy gyógyszert, és elillan a fájdalmad. 

most az jutott eszembe, hogy lehet, hogy az agyunk azt is tudatosan tiltja le, hogy mit használjunk belőle, mert ha látnánk az egészet, ha TUDNÁNK róla, tudnánk dolgokról, akkor abba beleőrülnénk. 

talán az őrültek azért őrültek meg, mert az agyuknak sokkal nagyobb részét használták, mint az átlag ember, és beleőrültek. hú! ez durva. 

most megyek, és még gondolkodom ezen.