2013. július 23., kedd

még mindig muci

el kell tűnnöm, előle, magam elől, nem tudom, megőrjít ez az egész hogy ennyire nem tudok mit kezdeni magammal, lebénulok, megbolondulok, az érzelmeim ide-oda csapkodnak, képtelen vagyok normálisan működni, érezni, szeretni, sajnálom magam pedig nincs okom, vannak olyan emberek, akik ilyen hatással vannak rám, szomorú leszek tőle, pedig annyira akarom, hogy úgy érzem megbolondulok, nem értem én ezt az egészet, és nem jó így lenni, és miközben erre vágyom, látom, hogy ez nem működhet, és szétszakadok belül, a lelkem könnyeket okád, és legszívesebben ordítanék, és nem értek semmit mégsem, és nem tudom, hova vezet ez az egész, és nem tudom, hogy egyáltalán képes vagyok-e arra, amit szeretnék igazából, és ijesztő vagyok és lehúzó és depressziós, pedig elvileg tele van a szívem szeretettel és végül már képes vagyok elhitetni magammal, hogy ez az egész nincs rendben, mert nem ilyennek kell lennie, mert nem ezt kell éreznem, mert nem úgy kell viselkednie, ahogy viselkedik, nem érdeklődik irántam annyira amennyire én szeretném és ebbe belekuttyanok, és most befejezem a mondatot, mert ha nem, akkor elkezdem az egész sirámot előröl  és ennek igazán semmi értelme

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése