Szerelem dolgában totál elcseszett vagyok. Ezt most nem panaszként, hanem tényként közlöm. Hiába éltem annyi éven át, hiába tapasztaltam olyan sokat, a szerelemről semmit sem tudok. Valami kapcsoló hibásodott meg talán bennem, vagy nem ismerem magam? Olyan mechanizmusok működnek, amiket nem tudok irányítani. Előidézem a végét, még mielőtt elkezdődött volna. Találkoztam egy fantasztikus emberrel, aki ráadásul férfi is. Egy olyan ember, akiről azt gondolom, hogy minden meg van benne amire szükségem van. Ezt a mondatot nem mondtam ki túl sokszor az életem során. És ez így is van jól. Mégis, éppen ez adja meg a súlyát ennek az egész cirkusznak, ami annyira ránehezedik a szívemre, hogy alig kapok levegőt. Rettenetesen félek, és miközben a számmal azt mondom, hogy "Na és? Semmi sem történik akkor, ha nem lesz belőle semmi.", a szívem megszakadna, ha tényleg nem lenne semmi. Abnormálisan működöm, és ez ellen nem tudok mit tenni, és néha úgy érzem, hogy megőrülök! Hogy nem tudom ezt elviselni. Túlságosan kiéhezett a szívem, túlságosan szeretné, hogy valaki beleköltözzön. Néha túl sokat mondok, néha keveset. Néha sokat mutatok, olykor pedig kiderül, hogy nem eleget. Muci!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése