mi lesz?

Volt egy pont az életemben - már nem emlékszem mikor -, amikor elkezdtem nem beszélni jövőbeni dolgokról. A miértekre emlékszem, igen. Életem nagy nagy csalódásai kapcsolódnak azokhoz a történetekhez, amikor a jövőről szövögettem terveket, vagy szövögettünk együtt valakivel. Amikor az ember elkezd beszélni arról, hogy majd ez lesz, meg az lesz, meg ez milyen jó lesz meg az milyen jó lesz, egyszerűen belehelyezi magát egy olyan helyzetbe, érzésbe, élménybe, ami még nem valósult meg, ezáltal teremt magában egy elvárást, leír egy forgatókönyvet nagybetűs HAPPY END-el, aztán folyton csak azt várja, hogy bekövetkezzen. Van néhány eset, amikor ez jól is elsülhet, de általában szívás! Legalábbis az én életemben. Megfigyeltem, hogy ha én a jövőről ábrándozok, vagy elképzelem, hogy na, most kezemben a repjegy, elutazom oda, és milyen jó lesz, vagy ha én most szabin vagyok és ezt meg azt fogom intézni, vagy csinálni, akkor TUTI nem fog összejönni, vagy nem úgy, ahogy eltervezem. Tényleg nem nagyon jut eszembe olyan eset, amikor ez ne így lett volna. Emiatt aztán kialakult bennem egy szörnyen unszimpatikus, de legalábbis kissé irritáló hozzáállás a jövőbeli dolgokhoz. Amik még nem következtek be, de nagyon szeretném. Először is félek bármilyen érzelmet hozzákapcsolni a várt dologhoz, nem merem elképzelni, nehogy aztán pofára essek, és ami a legtöbb hozzám közelálló emberben a legnagyobb ellenszenvet váltja ki, hogy nem vagyok hajlandó róla beszélni. Az a fura, hogy vannak emberek, akiknél ez válik be. Mármint hogy folyamatosan elmondják, hogy ezt meg ezt fogják csinálni x idő múlva, ez és ez fog velük történni 5 év múlva, vagy hasonlók, és ÍGY LESZ! Nem tudom, hogy csinálják. Mit csinálok én másképp? Lehet, hogy nem tudok összpontosítani, fókuszálni? Igen, talán kissé csapongó lélek vagyok, ide-oda csapongok, néha még magam is megcsapkodom, ha nem figyelek oda. Azt gondolom, hogy a saját 'valamilyenségünket' nem tudjuk megváltoztatni. Azt, ami legbelül van, sejtszinten belénk táplálva. Azt nem lehet hirtelen megmásítani. Megszületünk ahhoz az apához, anyához, akihez sikerül, felnövünk, nevelnek ahogy tudnak, leszünk valamilyenek, aztán végigküzdjük az életünket, ahogy tudjuk. Közben - ha szerencsések vagyunk - hozzánk is születik néhány gyerek, felneveljük őket ahogy tudjuk, lesznek valamilyenek, hogy végül ők is átgyúrják magukat azon az életen, amit ők tudnak élni. Ami talán a legborzasztóbb dolog lehet a szülőségben, az, hogy hiába mondod neki, hogy "de gyerekem, ezt ne így csináld, mert én tudom, már megszívtam" úgyis azt fogja tenni, amit az ő bensője mond neki. Ja, hogy ő is megszívja? Mindegy. Az már a saját konklúziója lesz, nem pedig a tiéd. Azt, hogy a dolgok hogyan reagálnak ránk, vagy a világ hogyan rezdül meg általunk, mi váltjuk ki a magunk személyiségével. Lehet ezen finomítani, vagy megpróbálni másképp csinálni, de végül mindig kénytelenek leszünk visszaigazodni a középpontunkhoz. Az alaphoz. És nagyon fontos az is, hogy ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz. Igazán semmi értelme. Tanulni lehet másoktól, de olyanná akarni válni... Hülyeség. Megbetegít...

Megint elkalandoztam az eredeti témámtól. Szóval azt akarom mondani, hogy én azt tanultam meg az életem során, hogy nem szabad beszélnem arról, hogy mit szeretnék, vagy mi lesz ebből vagy abból, mert aztán nem úgy lesz. És nem elég a csalódás, amit nekem magamnak kell megélnem, hanem újra és újra belefacsarodik a szívem, ha elmondom azoknak, akiknek beszéltem a dologról, hogy nem jött össze. Ezért csak a biztosról tudok jó érzéssel beszélni. Ami már tuti. Ami már elmúlt. Azt, hogy mi lesz holnap, nem tudom. Azzal is képben vagyok, hogy mennyire idegesítő lehetek olyan embereknek, akiknél másképp van ez az egész sztori. Akik eltervezik, beszélnek róla, és úgy is lesz. Lehet, hogy én csinálok valamit nagyon rosszul, csak sajna még nem jöttem rá, mi az. Nálam már ott tud elbukni a dolog, hogy hétfőn eltervezem, hogy mit fogok csinálni hétvégén.....aztán eljön a hétvége, és teljesen másképp lesz minden, mint ahogy szerettem volna. Nah, ezért nem is tervezek előre. Teljesen felesleges, és megkímélem magam egy csomó bosszúságtól. 

Most nagyon szeretnék valamit...