Szembenéztem a félelmeimmel. Ott voltam, egyedül, a szándék által vezérelve. Hogy megpróbálom, mert nincs veszíteni valóm. Hogy meglássam, képes vagyok-e irányítani az életemet. Képes vagyok-e javítani a jelenlegi helyzetemen. Ott voltam, egyedül, és önmagamat adtam.Tettem magamért, az életemért. Rájöttem, hogy néha csak akkor látjuk meg a fejlődést, ha visszamegyünk oda, ahonnan indultunk. Ami korábban számított, ma már nem számít. Amit korábban fontosnak hittem, ma egyáltalán nem volt fontos. Egyvalami volt fontos, hogy megtegyem. Magamért.
Már nem félek. Bármi lesz is az eredménye, nem félek. Megtaláltam az erőt magamban, és már tudom, hogy ott van, bármikor elő tudom venni, amikor szükségem van rá. Más ember voltam, mint aki utoljára járt ott. És most láttam, hogy mennyi mindent tanultam ez idő alatt. Most már tudom, hogy lezártam a múltat. Elmúlt a kishitűség, az elesettség, a bizonytalanság bennem. Hirtelen azt láttam, hogy feltámadtam. Idő kellett, hogy újra összerakjam magam, mint egy puzzle-t, darabonként álltam össze újra.
Izgatott vagyok, mert egy új út előtt állok. De nyugodt is, mert tudom, érzem, hogy ez a mai nap valami jó dolognak a kezdete. Nem szégyen visszamenni oda, ahonnan egyszer már eljöttünk. Néha el kell menni messzire, hogy meglássuk az igazán fontos dolgokat. Mert azok messziről is látszanak. Élesen, tisztán. S ami nem látszik, az nem is fontos. Pedig közelről óriásinak tűnhet. A mai nap mérföldkő volt az életemben. Ez sok mindent megváltoztatott. Hálás vagyok ezért a napért, az emberekért, akikkel találkoztam, a barátaimért, a családomért, akik ma gondoltak rám, és szorítottak nekem. Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése