Lehet tudatosan barátkozni? Elhatározni, hogy mi mostantól jó barátok leszünk? Néha nagyon zavar, hogy a fejemben berögzült sablon dolgok halmaza található. És mindent ahhoz viszonyítok, meg ahhoz, hogy mások, a többség mit gondol normálisnak. Gyűlölöm ezt! És őszintén szólva nagyon nehéz, talán lehetetlen ezt kiírtani onnan. Sokszor tudom, hogy nem számít, mit gondolnak mások, de nem érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy vállaljam ezt a fajta magányt. Mert talán ez az. Ha nincs olyan ember, aki elfogadja a furcsaságaidat, aki nem akarja megfejteni, vagy ha igen, akkor is csupa jó szándékkal és jó érzéssel közelít a dolgaidhoz, akkor néha nagyon magányos tudsz lenni. És amikor ez elkezd fájni, vagy diszkomfort érzetet okozni, akkor megpróbálsz úgy csinálni dolgokat, ahogy a többség szerint az helyes, vagy elfogadott. Micsoda képmutatásra kényszerít ez a társadalom! Tegnap jó volt. Mucival elmentünk fagyizni, de nem is ez volt a jó része, bár ez volt az első alkalom, hogy együtt fagyiztunk, hanem az, ahogy együtt tudtunk lenni. Ja, és kaptam tőle egy tökéletes ajándékot. Egy egyedi és megismételhetetlen, saját kezűleg készített ajándékot, csak nekem, egyedül nekem van ilyen. Wow! Ennél jobban ki lehet fejezni a szeretetet, az odafigyelést, a törődést a másik iránt? Szerintem nem. Még arra is figyelt, hogy amiben átadja, az olyan színű legyen, mint amit én a legjobban szeretek. Zöld. Jó volt mucival feküdni a napozóágyon a Duna-parton, és meghitten, összebújva beszélgetni, vagy épp csak csendben lenni. Szeretet-töltés. Barátkozós ölelkezős csakúgylevés. Férfi energia, biztonság, minden a helyén van érzés. Jó lesz ez mucikám, meglátod! Kell nekem egy ilyen barát, mint amilyen te vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése